Szeretettel üdvözlünk
a CBDboutique webshopjában!

Vállalkozásunkat 2021 elején indítottuk azzal a céllal, hogy még több ember számára elérhetővé tegyük a méltán egyre nagyobb népszerűségnek örvendő CBD-t.
Kapcsolatunk a CBD olajjal akkor kezdődött, amikor egyik családtagunknál rosszindulatú daganatos megbetegedést diagnosztizáltak. A fájdalmak enyhítésére szereztünk be részére egy tubus CBD olajat. Majd sajnos ugyanebben az évben Negro kutyusunknál is rosszindulatú elváltozást diagnosztizáltak. A daganatot részben sikerült műtéti úton eltávolítani és a műtét után állatorvossal való konzultációt követően ő is kapott CBD olajat, mely nagyban segített neki, hogy az utolsó hónapjai fájdalommentesen teljenek. Emellett ismerősi körből is kaptunk olyan pozitív visszajelzéseket, amelyek azt támasztják alá, hogy a CBD olaj segít az alvási problémák leküzdésében is. A fájdalomcsillapítás mellett mi is sok pozitív hatást is észrevettünk, így egyre jobban beleástuk magunkat a CBD olajok világába és megdöbbenten vettük észre, hogy milyen széleskörűen használható.

Márkáink

Az összegyűjtött tudásunkat írásba foglaljuk és folyamatosan találtok meg majd tartalmakat a Blog menüpont alatt. Portfóliónk hosszas kutatómunka eredménye, hiszen olyan termékeket szerettünk volna felvenni a palettára, melyek kiváló minőségűek, biztonságosan használhatóak, bevizsgáltak és nem utolsó sorban, mi is kipróbáltunk már és bátran merjünk ajánlani. Így került fel a Magyarországon már jól ismert Reakiro, Goddes Sativa és India márka mellé a holland Candropharm is.

A termékeinknél megtalálhatóak többféle ízesítésű és koncentrációjú CBD olajok, CBD kapszulák és CBD tartalmú kozmetikai termékek. Célunk, hogy a jövőben tovább bővítsük a meglévő palettánkat megfelelő minőségű termékekkel. Magyarországon talán egyedülállóként webshopunk magyar és angol nyelven is elérhető. Amennyiben bármilyen kérdés merülne fel a termékekkel, CBD-vel vagy megrendeléssel kapcsolatban, úgy a Kapcsolatok menüpontban megadott elérhetőségeken várjuk a megkereséseket és igyekszünk mielőbb válaszolni. Ugyancsak ezeken az elérhetőségeken szívesen vesszük a visszajelzéseket is, hiszen ezekből is tanulunk és ha szükséges finom hangolunk a folyamatainkon.

Jó vásárlást kívánunk!